művész


Sáfár Mónika
2

Sáfár Mónika

Született: 1965. augusztus 10. (Budapest)

Színművész.

A Nemzeti Színház stúdiójának növendéke volt, majd 1986-tól egy évig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola ének szakos hallgatója. 1987–1991 között a Színház-és Filmművészeti Főiskola prózai szakos növendéke volt Marton László osztályában. Harmadévesen Babarczy László egy operett (Buday Dénes: Csárdás, rendező: Bezerédi Zoltán) főszerepére szerződtette a kaposvári…

 Tovább

Aktuális programok


Mamma Mia!

Madách Színház

Napfényben fürdő görög sziget. Mindent körbeölelő csillogó türkiz tenger. Hangulatos tavernák, ínycsiklandó étkek, mavrodaphne… Egyszerűen idilli - tökéletes felkeresni,…

Az Operaház Fantomja

Madách Színház

1905. Elárverezik a párizsi Operaház teljes hajdani berendezéseit. Többek között egy csillárt, amely a kikiáltó szerint egy máig sem…

Színművész.

A Nemzeti Színház stúdiójának növendéke volt, majd 1986-tól egy évig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola ének szakos hallgatója. 1987–1991 között a Színház-és Filmművészeti Főiskola prózai szakos növendéke volt Marton László osztályában. Harmadévesen Babarczy László egy operett (Buday Dénes: Csárdás, rendező: Bezerédi Zoltán) főszerepére szerződtette a kaposvári Csiky Gergely Színházba. 1991-ben rektori engedéllyel a Madách Színházban Tolcsvay-Müller-Müller: Mária evangéliuma című rockoperájának címszerepével diplomázott (rendező: Nagy Viktor), majd még abban az évben Kaposvárra szerződött.

1993-ban Szinetár Miklós a Fővárosi Operettszínházhoz hívta. Hangi adottsága lehetővé tette, hogy az opera műfajában is jeleskedjen, ezért külön képezte is magát. Énekmestere 1989–1991 között Gencsy Sári, 1994-től Kaposy Margit. 2003-ban a Madách Színházban Webber: Az Operaház Fantomja című musicalében megkapta Carlotta szerepét. Ettől kezdve a mai napig a színház művésze. 2007-ben visszatért az opera műfajához: a Magyar Állami Operaház meghívására elénekelte Puccini: Turandot című operájának címszerepét (rendező: Kovalik Balázs). 2010-től a kecskeméti Katona József Színház vendégművésze volt, 2015-től játszott a Pesti Magyar Színházban is.

Számtalan külföldi turné részese (Németország, Ausztria, Olaszország, Japán, Anglia, Spanyolország, Franciaország). Hangszertudás: gitár, tangóharmonika. 2021-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára.

Díjak, elismerések:
Jászai Mari-díj (2015)
Érdemes művész (2022)

Fontosabb szerepei a Madách Színházban:
Tolcsvay-Müller: Mária evangéliuma - Mária
Lévay-Kunze: Elisabeth - Elisabeth
Schönberg-Boubil: Miss Saigon - Ellen
Leight-Wasserman-Darion: La Mancha lovagja - Aldonsa
Lehár: Víg özvegy - Glavari Hanna
Kálmán: Csárdáskirálynő - Sylvia
Kálmán: Marica grófnő - Marica
Lehár: Der Graf von Luxemburg - Angéle
Strauss: Denevér - Rosalinda
Puccini: Tosca - Tosca
Verdi: Nabucco - Abigaille
Boito: Mefistofele - Margit-Helena
Szenvedély
Simon: Pletyka - Cookie Cusack
Müller-Tolcsvay-Bródy: Doctor Herz - Sally
Rogers-Hammerstein-Lindsay-Crouse: A muzsika hangja - Zárdafőnökasszony
Webber: Az Operaház Fantomja - Carlotta Giudicelli
Disney-Cameron Mackintosh: Mary Poppins - Andrews kisasszony
Andersson-Ulvaeus-Johnson: Mamma Mia! - Rosie
Boublil-Schönberg: Les Misérables - A nyomorultak - Thénardierné

" Cintányéros cudar világ " - operettgála

Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete
  • Közreműködik

"Mi újság Szomszédok?" - Meghívott vendég Nemcsák Károly

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Jászai Mari-díjas színművésznő

A muzsika hangja

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • ZÁRDAFŐNÖKASSZON

A víg özvegy

Budapesti Operettszínház
  • Glavari Hanna

A víg özvegy

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Glavari Hanna

Aranyoskám

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Rita

AZ OPERAHÁZ FANTOMJA 10.ÉVES JUBILEUMI ELŐADÁS

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Carlotta Giudicelli, operaénekesnő

Best of Webber

Müpa
  • Színész

Csárdáskirálynő

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Cecília

Csárdáskirálynő

Veszprémi Petőfi Színház
  • Cecília hercegnő

Doctor Herz

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Sally

ÉNEKELÜNK...

SZFE
  • Színész

Hatalmas Aphrodité

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Mama

Hungarikum a javából – operett gálakoncert

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Egyéb

Jacobi Viktor: Sybill

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Nagyhercegnő

Lesz vigasz?

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Színész

Lesz vigasz?

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Színész

Machiavelli: Mandragóra

Gyulai Várszínház
  • Sostrata

Mamma Mia!

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Rosie

Mamma Mia! - Győr

Koncert.hu
  • Rosie

Mamma Mia! - Pécs

Koncert.hu
  • Rosie

MÁRIA EVANGÉLIUMA

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Színész

Mária evangéliuma

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Színész

Mária Evangéliuma

Hírös Agóra
  • Mária

MÁRIA EVANGÉLIUMA - Tolcsvay László rockoperájának oratórikus előadása

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész

Mária főhadnagy

Budapesti Operettszínház
  • Farkasházy Antónia

Marica grófnő

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Erdődy Haller Marica, grófnő

Mary Poppins

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Andrew kisasszony

Nézzünk bizakodva a jövőbe! - retró slágerek, Örkény egypercesek

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Színész

Once/Egyszer...

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Baruska

Örökzöld dallamok

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész

PLETYKA

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Cookie Cusack

R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA

Magyar Színház
  • ZÁRDAFŐNÖKASSZONY

R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA

Magyar Színház
  • ZÁRDAFŐNÖKASSZONY

R.Rodgers-O.Hammerstein: A muzsika hangja

Magyar Színház
  • ZÁRDAFŐNÖKASSZONY

Szerelmes Shakespeare

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Dajka

Szerelmes Shakespeare

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Dajka

Tehetséggel Sáfárkodók - Pásztor Erzsivel

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Műsorvezető

Tehetséggel Sáfárkodók - Vendég: Oszvald Marika

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • házigazda

Tehetséggel Sáfárkodók - Vikidál Gyula

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Háziasszony

Tolcsvay-Müller-Müller: Mária Evangéliuma

Szegedi Tavaszi Fesztivál
  • Színész

xxxR.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA

Magyar Színház
  • ZÁRDAFŐNÖKASSZONY

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!