Program


Fókuszban a fiatalok

Fókuszban a fiatalok

Közreműködik:
Lugosi Ali (klarinét) és Varga Tivadar (zongora)
a Cziffra Fesztivál Kreatív Művész díjazottjai
 több

Aktuális előadások



Balázs János zongoraművészként és Cziffra György szellemiségének őrzőjeként is évek óta elkötelezett támogatója a fiatal tehetségeknek, a jövő feltörekvő művészeinek. Az általa megálmodott Cziffra Fesztivál keretein belül amellett, hogy évről évre különböző díjakkal, elismerésekkel irányítják a figyelmet a legígéretesebb fiatal művészekre, az arra érdemesek rendre koncertlehetőségeket is kapnak, hogy ezzel is bizonyítsák rátermettségüket. Ezúttal két fiatal művész áll a színpadon, egyikük Lugosi Ali, a Cziffra Fesztivál Kreatív Művész díjának birtokosa, másikuk pedig az a Varga Tivadar, aki szintén a Kreatív Művész díjat tudhatja magáénak. Lugosi Ali neve a Virtuózok zenei tehetségkutatóban tűnt fel először, később pedig a fiatal klarinétművész számos szakmai elismeréssel vívta ki magának a figyelmet. Varga Tivadar Oláh Kálmán, László Attila és Borbély Mihály növendéke volt, 2018-ban saját triót alapított, 2020-óta pedig a Budapest Ragtime Band tagja. Könnyed, ismerős dallamokból összeállított műsoruk a hamarosan közelgő tavaszt idézi, miközben a klarinét és a jazz-zongorajáték elegye a műfajok keveredésének legmagasabb fokú harmóniáját villantja fel.

Támogató: Miniszterelnökség, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt..

Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!