Program


Jazzation: Csillagjaim

Jazzation: Csillagjaim

Az ország első számú jazz a cappella együttese, az Európában és a tengerentúlon is a legtöbb szakmai díjjal elismert magyar énekes formáció, a Jazzation 2026 decemberében is két ünnepi koncerttel várja a vokális harmóniával töltekezni kívánó közönséget.

Aktuális előadások




Jazzation: Várallyay Katus, Bolyki Sára, Kanizsa Gina, Bolyki Barnabás, Homor Máté (ének)

Az ország első számú jazz a cappella együttese, az Európában és a tengerentúlon is a legtöbb szakmai díjjal elismert magyar énekes formáció, a Jazzation 2026 decemberében is két ünnepi koncerttel várja a vokális harmóniával töltekezni kívánó közönséget. Az együttes immár hagyományosan legfrissebb műsorát mutatja be a Zeneakadémia Nagytermében: az idén debütáló Csillagjaim a végtelen világegyetem folyamatos tágulásában az egymás közelségébe való vágyakozásról szól, miközben magukat az alkotókat és legkedvesebb dalaikat helyezi középpontba. Ahogyan az eddigi években is, a repertoáron jazz, magyar népzenei feldolgozások, vokális világzene és saját szerzemények szerepelnek, a Jazzation énekesei által életre hívott összetéveszthetetlen hangzásvilágban.
Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont, Acappella Hangőrző Egyesület

Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!