Márai Sándor: Az igazi
MÁRAI SÁNDOR: AZ IGAZI
Szerelmi történet egy részben.
Előadásunk után közönségtalálkozó az alkotókkal!
MÁRAI SÁNDOR: AZ IGAZI
Szerelmi történet egy részben.
Előadásunk után közönségtalálkozó az alkotókkal!
Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Utolsó előadás dátuma: 2016. március 7. hétfő, 19:00
Márai Sándor Az igazi című kisregényét 1941-ben jelentette meg. A mű nagy sikert aratott, többen Márai legegységesebb, legértékesebb írásának tartják. Hogy ő maga is értékesnek gondolta, azt az bizonyítja, hogy majd negyven év múlva, 1979-ben megírta a történet folytatását Judit címmel. Judit Az igazi furcsa szerelmi négyszögének egyik szereplője. Az igazi két párhuzamos monológ, a Judit is monológ-formában íródott, végül Márai megírta a történet harmadik részét „és az utóhang” címmel. Ebben már az eredeti négy szereplő nem jelenik meg, csak beszélnek róluk.
Hogyan védd meg kedvencedet? Verekedő kutyák szétszedése, kutyatámadás kivédése
Az előadásban megidézett kor egybeesik A hattyúk tava ősbemutatójának idejével (1877). Ugyanakkor a XIX. század második fele az elburjánzó elmegyógyintézetek, állati lelkek által 'megszállt' betegek, a mentális kórképek kínzásokkal és egyéb furcsa módszerekkel történő kezelésének időszaka is.
Van egy éjszaka, amikor a valóság csendben átadja helyét a képzeletnek. Amikor a karácsonyfa alatt megbújó játékok életre kelnek, az idő megáll, és minden ismerős tárgy új jelentést kap. A Győri Balett új Diótörő-előadása ebbe a különös, titkokkal teli világba hívja a nézőt.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!